2009. szeptember 22., kedd

17.Fejezet-A betolakodó azaz Nate

Nagyon sajnálom hogy ennyit késtem és ígérem hogy mostantól rendszeresebben fogok frissíteni!
Nehéz a suliba visszarázódni ráadásul én most vagyok 8.-os így a felvételik miatt is elkezdtem stresszelni!Megírtam már pár fejezetet előre csak a laptopomon vannak és még átt kell raknom a gépre!
A fejezet rövidségét is sajnálom de csak ennyi volt megírva a gépen!
Az új szereplőnknek,Natenek még nem találtam képet szóval ha valakinek van ötlete szóéjon nygugostan!
Jó olvasást és ezer puszi:Serena

Reggel fejfájással ébredtem.Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból és fürdőbe vettem az irányt.Fogat mostam majd megpróbáltam valamit kezdeni a hajammal.Mivel tegnap este vizes hajjal feküdtem le most begöndörödött és össze-vissza állt.Gyorsan megfésültem egy párszor és amikor úgy ahogy minden tincsem a helyén volt elindultam megkeresni a többieket.Az első utam a konyhába vezetett hogy kávét csináljak.A konyha ajtóban egy ismeretlen fiúval azaz vámpírral ütköztem össze.Úgy velem egy idős lehetett és irtó jóképű.Fekete,göndör haja a szemébe lógott,méz színű szeme csillogott,telt ajka mosolyra húzódott.Kemény,hideg kezeivel elkapott mivel az ütközéstől megtántorodtam.
-Biztos te vagy Bella.Mondták hogy hasonlítasz Alicere de ez enyhe kifejezés.-mondta mosolyogva.Továbbra is a karjaiban voltam de határozottan nem zavart.Jó volt hideg,kemény mellkasához simulni.Elmosolyodtam és bólintottam.
-Bella!Hallottam hogy felkel.........-kezdte Alice de amikor meglátott minket elhallgatott és kérdőn nézett.Hátrébb léptem és Nate elengedett.
-Látom megismerted Nate-et.-mondta Alice.
-Mondhatni.-felelte Nate helyettem.
-Én megyek kávét főzni.-mondtam gyorsan és elsiettem a konyhába.Felraktam vizet forrni és felültem a konyha pultra.Még mindig fájt a fejem és álmos is voltam.Nem akartam egy helyben ücsörögni míg készül a kávé így felsiettem az emeletre Bonnie szobájába.Ő már nem aludt hanem az ágyában ücsörgött.
-Jó reggelt!-köszöntem neki mosolyogva és elhúztam a függönyöket.
-Éhes vagyok!Mi lesz reggelire?-kérdezte.
-Nem tudom.Gyere nézzük meg hogy mi van!-mondtam és kiemeltem a kiságyból majd leszállítottam a konyhába.Felültettem a konyha pultra ahol korábban és ültem és körbe néztem.
-Nézd van pehely és tej is!-mondtam és elővettem a két alapanyagot,két tálkát és kanalat majd mindkettőnknek töltöttem.Megcsináltam a kávémat majd miután megreggeliztünk és megittam a kávém felálltam.
-Gyere,keressük meg a többieket!-mondtam és felkaptam majd elszaladtam vele.A nappaliban ült Az egész Cullen család és Nate.Én befészkeltem magam e kedvenc ablak mélyedésembe ami elég nagy volt és kipárnázott.Bonnie is feltornázta magát mellém és hajammal játszott.Carlise és Esme Nate családjáról kérdezgették őt a többiek pedig halk beszélgetést folytattak egymás között.
-Nem tetszett a tegnapi film.-mondta Bonnie.
-Mondtam hogy nem neked való!Különben is hülyeség!-mondtam neki.
-Milyen szükő löki egy kútba a lányát?-kérdezte Bonnie elborzadva.
-Nyugodj meg,semmilyen szülők!Ilyesmi csak filmekben történik!-mondtam és megpusziltam.
-De Emmet nyerte a fogadást.-mondta szomorúan.
-Bizony ám.-mondta Emmet vigyorogva.Elég volt egy lesujtó pillantás Rosalietől és már nem vigyorgott.
-Na jó,miután elaludtál én sem tudtam tovább nézni a filmet.-hazudta Emmet.Olyan ártatlanul és bűnbánóan hogy ha nem láttam volna amint Samarát (A Kör hallott és ijesztő főszereplője) parodizálja egész este talán még el is hittem volna.
-Bella,az emeleten csörög a telefonod!-mondta Alice.Felpattantam és gyorsan felrohantam az emeletre.
-Susan?Szia!Igen,minden rendben van!-mondtam a telefonba.

2009. szeptember 7., hétfő

16.Fejezet-Cullenéknél

SZiasztok!Sajnálom hogy ilyen sokáig nem voltam de a suli kezdés nagyon lefoglalt :s
Meghoztam az új fejezetet de még nem volt időm átnézni így hibákkal tele adom oda nektek.......sajnálom
Amind akad egy kis isdőm átnézem és megint frissítek!
Jó olvasást és még egyszer sajnálom:Serena :-)


Bonnie,elaludt miközben meséltem neki.-mondta Esme mosolyogva.Látszott rajta hogy nagyon megszerette Bonniet és előjöttek az anyai ösztönei.
-Alice,kár hogy nem jöttél!Megjött az új kollekció a kedvenc boltunkba!-mondta Rosalie csillogó szemekkel miközben beviharzott a konyhába.Megdöbbentően szép volt Rosalie.
-Vásároltam nektek is!Találtam egy ruhát ami nagyon jól állna neked,Bella!-mondta lelkesen.Kicsit megdöbbentem rajta hogy Rosalie milyen kedves.
-Öm,köszi.-mondtam döbbenten.
-Megyek köszönök Emmetnek!-mondta Rosalie majd miután ledobta a zacskókat és elsietett.
-Mit kérsz ebédre,Bella?-kérdezte Esme.
-Amit Bonnie.-mondtam.Alice azt is megmagyarázta hogy amikor először jártam náluk azért nem volt otthon semmi étel mert ők nem esznek normális ételt csak..................állatok vérét.
-Tegnap azt mondta hogy pizzát szeretne enni.-emlékeztette Esmét Alice.
-Akkor rendeljünk pizzát!-mondta Esme és már telefonált is.
-Megjött Jasper!-kiáltott fel ALice boldogan és már el is rohant.Amikor visszatért mellette jött Jasper is.Gyönyörű arcáról ma is csak a világ fájdalmat tudtam leolvasni.
-SZia Bella!-köszönt.
-Helló Jasper!-köszöntem vissza mosolyogva.Bonnie nagy ásítások közepette csatlakozott hozzánk.Miután én és Bonnie megebéletünk társosjátékoztunk,Rosalie jóvoltából divatbemutatót tartottunk meg beszélgettünk.Nagyon jól éreztem magam mert most először mióta rám találtak a parton úgy éreztem mintha lenne családom.Délután megjött Carlise a munkából.
-Képzeljétek,ma felhívott Victory és egy szívességet kért tőlünk!-mesélte Carlise.Fogalmam sem volt hogy ki az a Victory de ALice arckifejezése nem volt bíztató.Nem tűnt meglepettnek de már tudtam hogy miért.Alice látja a jövőt ahogy Edward a gondolatokat,Jasper pedig befolyásulni tudja az emberek érzéseit.Szerencsére rám se Edward se Jasper képessége nem hatott.Viszont ALice előre látta hogy fel fogok bukkani.
-Mi az a szívesség?-kérdezte Rosalie.
-Egy ideig nálunk lakna Nate.Kirúgták az iskolából és Victory szerint jót tenne neki a környezet változás.-mondta Carlise.
-Natenek nem környezet változás kell hanem egy nagy pofon!-mondta Rosalie kicsit mérgesen.Értetlenül néztam ide-oda.
-Mit mondtál neki?-kérdezte Esme.
-Hogy jöhet.-mondta Carlise lehajtott fejjel.
-Nagyszerű!Én nem vagyok hajlandó azzal a beképzelt barommal egy házban élni!-fakadt ki Rosalie.
-Rosalie!Ne beszélj így Bonnie előtt!-szólt rá Alice.
Dühösen felpattant és elrohant.Emmet ment utána megnyugtatni a hangokból ítélvr kevés sikerrel.
-Ki az a Nate?-kérdezte Bonnie.
-Egy barátunk.-mondta Esme majd Bonnie tiltakozása ellenére felvitte a szobájába.
-Szóval ő is vámpír?-kérdeztem amikor már Bonnie hallótávolságon kívül volt.
-Igen,de egyáltalán nem veszélyes Bonniera!Ő is olyan mint mi!-nyugtatott meg Carlise.
-Meddig marad?-kérdezte Jasper.
-Nem lehet még tudni.-mondta Carlise.
-És mikor jön?-kérdezte Edward.
-Holnap.-mondta Carlise.
-Holnap?-kérdezte Jasper elkerekedett szemekkel.
-Igen,Victory szerint jobb ha minnél előbb idejön.-mondta Carlise.
-Persze,jobb minnél előbb megszabadulni tőle.-mondta ALice bosszúsan.
-Nate nem olyan vészes csak egy kicsit beképzelt.-mondta Carlise.
-Kicsit?-kérdezte Edward gúnyosan.
-Na jó,kedvesek leszünk vele mert ő a vendégünk!Megértettétek?_kérdezte Carlise szigorúan.
-Jah,reggel felé jön Victory és Lohan kíséretében!-tette még hozzá majd elment.Biztos Rosaliehoz ment egy kicsit lenyugtatni.
.-Miért utáljátok ennyire?_kérdeztem vigyorogva.
-Nate nem a jól neveltségéről híres.-mondta Jasper nyomatékosan.
-Akkor miről híres?-kérdeztem.
-A bunkóságáról.-mondta Alice fejcsóválva.Amikor Esme,Bonnie és Carlise visszatért beraktuk a filmet.Hamarosan csatlakozott Emmet és Rosalie is így együtt néztük a Kört.
-Asszem megynertem a fogadást.-mondta Emmet vigyorogva amikor meglátta hogy bonnie elaludt az ölemben.
-Te fogadtál egy 3 éves kislánnyal?-sziszegte Rosalie.
-Nem sokára 4 éves lesz!-védekezett Emmet.
-Alice,tudsz kölcsön adni valami pizsamát?-kérdeztem.
-Perzse!-mondta lelkesen.Felpattant és engem is húzott magával.
-Akarsz zuhanyozni is?-kérdezte.
-Nem ártana.-mondtam.Alice bólintott és egy törülközővel meg fogkefével bevezetett a fürdőbe.Gyorsan lezuhanyoztam,hajat és fogat mostam majd törülközőbe bugyulálva álltam.Így nem igazán akartam kimenni Alice viszont eltűnt pizsamát keresni.Kinyitottam az ajtót és kiszóltam.
-Alice!Jönnél már?Nem szívesen mászkálnék egy szál törülközőben!-mondtam.Alice rögtön az ajtóm előtt termett mosolyogva.
-Bocsi.-mondta majd átnyújtotta nekem a kölcsön pizsamát.Ez nem is pizsama volt hanem valami mini hálóing szerűség,Rövid,fekete,selyem hálóing volt csipkeszegéllyel.Alig ért a combomközepéig de nem akartam válogatni így belebújtam és hozzá tartozó fekete,francia bugyiba.
-Fantasztikusan áll!Jó hogy végre valaki viseli is!-mondta ALice nevetve amikor kiléptem a fürdőből.
-Köszi,csak hát elég rövid.-mondtam.Alice csak elmosolyodott majd megmutatta a vendégszobát ahol a múltkor is aludtam.
-Jó éjt!-mondta majd megpuszilt és becsukta maga mögött az ajtót.